Ez évben tízedik alkalommal rendezték meg országszerte az egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseményt, a Kutatók Éjszakáját, amely több európai országban zajlott párhuzamosan. Ezen az éjszakán megnyílnak a felsőoktatási intézmények és kutató intézetek kapui, azzal a céllal, hogy minél több emberhez közelebb hozzák az egyes tudományterületek érdekességeit, aktualitásait, vonzóvá tegyék a kutatói életpályát.

A több mint száz intézményhez idén is csatlakozott az Óbudai Egyetem Neumann János Informatika Kara 20 féle programmal és 5 folyamatos bemutatóval. 800 látogató érkezett a legváltozatosabb korosztályból. A programok közül számos folyamatosan, kora délutántól késő estig tartott. A „főszereplők” száma 14 fő volt, a segítőkkel együtt meghaladta a 30-at. Sok ismerőst és új látogatót is köszönthettünk az érdeklődők között.

Az Óbudai Egyetem Neumann János Kara idén ötödször vett részt a Kutatók Éjszakáján.
Nagy sikere volt a robotokkal kapcsolatos programoknak, a virtuális valóságba is betekinthettek az érdeklődök valamint a Bosch autóit is ki lehetett próbálni!
A NIK kutatói mindig keresték az új és innovatív megoldásokat, így mára már 3D nyomtatóval készült, saját tervezésű robotrepülőgépekkel is rendelkeznek. Élő bemutató keretében személyesen győződhettek meg a kis eszközök működőképességéről az óbudai kampuszra látogatók. Az udvaron kipróbálhatták a bringák új generációjához tartozó a Stringbike-ot.

A legkisebbeket a gyerekkuckóban található innovatív játékok varázsolták el.

Programok